Paulo Coelho: Tizenegy perc

Van könyv, amely álmodni hív – és van, amely megmutatja a valóságot
Maria, a fiatal brazil lány néhány korai csalódása miatt úgy érzi, nem is létezhet igaz szerelem. Egy váratlan találkozás révén eljut álmai városába, Genfbe, ahol mesés gazdagságot és hírnevet remélve táncosnőnek áll. Hamar rá kell döbbenie, hogy a hírnevet nem adják ingyen, és nemsokára az utcán találja magát, ahol prostituáltként kell megélnie. Az igaz érzelmekről rég letett már, de a szexualitás új meg új utakra csábítja, mígnem egy fiatal festő fellobbantja benne a szerelem tüzét. Választania kell: végleg feloldódik a testiségben, vagy megtalálja saját belső fényét, és a szent szerelemben leli meg a szexualitást megillető helyet. Újra meg kell tapasztalnia, mit jelent valaki másért szenvedni és kínlódni, s meg kell tanulnia, miként szerezzen végletes élményeinek maradandó értéket.

Helyzetjelentés: Álommeló vagy prostitúció? Úgy tűnik, elég keskeny a határvonal. Nem tudtam sajnálni Mariát, aki sok pénz reményében, hátrahagyva otthon, családot, barátokat és több ezer kilométert egy idegen országba repül, ahol aztán modellkedés helyett egy bár féhomályában tölti estéit ügyfelekre várva. Nem azért nem tudtam sajnálni, mert irigykedtem rá szépsége vagy kezdeti lehetőségei miatt. Azért nem sajnáltam, mert nem volt rajta semmi sajnálni való. Inkább büszke lehetett magára: saját döntések szerint élte az életét. Annak fényében döntött e életforma mellett, hogy megkeresse a pénzt a hazaútra. Válhatott volna belőle koldus vagy takarító, de ő a gyönyörök útját választotta. És ha én döntenék így, valószínűleg ugyanazt hajtogatnám magamban mint Maria: bármelyik nap abbahagyhatom. És valószínűleg ugyanúgy nem szállnék ki, mint ő. De azért megnyugtató, hogy van egy ilyen gondolat. Talán gyógyír lehet bűntudatra, önmarcangolásra, vagy ki tudja mire. Régi szerelmi csalódásai után felemelő lehet csak a testiségben kiélni kapcsolatait, anélkül, hogy lelkileg egymáshoz lennének láncolva. Aztán a szerelem mégis észrevétlenül visszakúszik életébe és választásra kényszerül. Érzelmek vagy testiség? Szerelem vagy pénz? Tiszteletet kelt bennem Maria azokkal a lelki vívódásaival, melyek döntései mögött állnak. Még maga sem tudja, hogy álljon munkájához. Szégyen? Bátorság? A bátorságra szavazok. Te melyiket választanád? Kihagyhatatlan olvasmány.

 
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Kell-e halál az élet előtt?
A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család, menő állás, reggel úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót, de nem egyserre, hanem egyesével, hogy bármikor meggondolhassa magát, ha úgy alakul. Döntése beláthatatlan következményekhez vezet. Egy idegklinikán tér magához, ahol orvosa közli vele: napjai vannak hátra csupán. Mire lehet elég ez a néhány nap? Veronika új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez fel magában. Rájön, hogy a józan ész és az őrület közti határvonal nem is olyan kristályosan éles, amilyennek eddig vélte. A gyűlölet, düh, szenvedély és szélsőséges szexualitás kiélése közben rádöbben: valójában létünk minden pillanata döntés élet és halál között. De mi várhat még arra, aki már minden döntést meghozott, a végső választást is beleértve?

Helyzetjelentés: Személy szerint 10 pontot adnék a könyvre és szerintem Coelho egyik legjobb írása. Mikor kezembe fogtam a könyvet, nem tudtam, mire számítsak, de már a cím is arra késztetett, hogy előregondoljam az eseményeket. Veronika meg akar halni, de... és már folytatnánk is a mondatot. Olyan kevés esemény van benne, és mégis olyan sok. Túl hamar ér véget a könyv. Aki depressziós, semmiképp ne fogja kezébe a könyvet, mert Veronika gondolatmenete esetleg a tettek mezejére sodorhatja és együtt kísérletezhet vele az öngyilkosságban. Annyira szabad ez a könyv, annyira könnyed, annyira magával ragadó. Lehetetlen nem beleélni magunkat. Mikor olvastam, annyi mindenhez lett volna kedvem. Az elején lett volna kedvem egy maréknyi gyógyszert bevenni, és magam mögött hagyni mindent, lett volna kedvem elmegyógyintézetbe menni és a holdnak zongorázni, és a végén lett volna kedvem élni, nagyon élni. Ezt a kedvet vittem tovább, az életkedvet...